Sokak számára október 23-a mára rutin ünneppé vált. Kötelező körré, amit le kell tudni, csuklózás, ami inkább teher, mint valódi emlékezés. És hát igen, az elmúlt években sok furcsaság is elhangzott október 23-án; hadd ne idézzem őket! Ám most vége a választási ciklusnak és ez több dolgot is lehetővé tesz.

Lehetővé teszi, hogy ne az aktuális ki-kivel fog össze című bábjátékra összpontosítsunk, hanem arra, amiről ünnep tényleg szól, ami ma üzen nekünk, magyaroknak.

Lehetővé teszi, hogy taktikázás helyett kimondhassuk, kimondhassam, hogy nekem, mint fiatal baloldalinak mit is jelent ma október 23-a.

Számomra október 23-a mindenekelőtt két dologról szól:

Bátor és kérlelhetetlen kiállásról egy elnyomó rendszerrel szemben.

És egy hasonlóan bátor szembenézésről. Egy világos határról, hogy ami eddig volt, az úgy tovább nem mehet!

Ami az elsőt illeti, hát… a szomorú igazság az, kedves demokrata barátaim, hogy a rendszerváltás óta sohasem volt ennyire velünk élő október 23-a, mint ma. Merthogy a rendszerváltás óta nem volt még olyan, hogy egy hatalom az elnyomó rendszert kezdte volna utánozni! Sosem volt még annyira totális a gátlástalan hatalom, mint ma.

Barátaim, mondjuk ki nyíltan, 25 évvel ezelőtt, az egykor fiatal demokrata Orbán Viktor, aki eltemette ’56 mártírját, Nagy Imrét, ma disznófejű nagyúrként eltemeti mindazt, amiért ’56 hősei küzdöttek! Eltemeti a szabadságot, rátelepszik életünk minden zugára, be akarja tömni szánkat, koporsóba fektetné az önkény elleni lázadást és még internetet is lekapcsolná, ha tehetné… de nem teheti!

Még a 2/3 sem mérkőzhet ’56 szellemével, a szabadság szellemével, ami olyan szellem, amely ha egyszer már kiszabadult, többé nem zárható vissza a palackba!

Nem sikerült ez Kádár Jánosnak, és nem fog sikerülni Orbán Viktornak sem!

De – kedves Barátaim! - október 23-a egy másik szembenézésről is szól. Arról, hogy nem maszatolhatunk tovább! Nem engedhetünk a mellébeszélésnek! Számot kell vetnünk azzal, hogy mi az, ami béklyóz, ami kalodába zár és mi az, amit végképp magunk mögött kell hagynunk.

Kedves Barátaim, legyünk őszinték, akármennyire fáj, és mondjuk ki nyíltan: a baloldal ma válságban van. A baloldal elvesztette az emberek bizalmát. A baloldal üresen kong és nem jelent semmit, Nem nyújt sem irányt, sem inspirációt, sem oltalmat. Kedves barátaim, ne tagadjuk hát tovább, a baloldal történetében egy korszak lezárult. A régi baloldal elhasználódott, megalkuvó és hazug politikusai elbuktak és soha nem fogják legyőzni Orbán Viktor rendszerét.

Mit lehet hát tenni? Mit tehetünk mi, kedves Barátaim? Most vagy ragaszkodunk a régi nótákhoz és bambán, tudomást sem véve róla, belerohanunk a szakadékba vagy végre szembenézünk a hibáinkkal és elindulunk valami új felé.

Csakhogy figyelem, nem minden az, aminek látszik!

Kedves Barátaim, a következő hónapokban másról sem fogtok hallani, mint hogy a baloldal elindult megújulás útján. Hogy mostantól minden más lesz, hogy ez a gárda, már nem az a gárda.  Hogy ezek az emberek igazából már régen is azt gondolták, hogy. hogy… hogy… hát hogy?

A hazugság ingoványos. De fel fogjátok ismerni, ha valaki őszintén beszél.

Felismeritek arról, hogy baloldaliként büszkén patrióta. Hogy szereti a hazáját. Hogy Trianonra nem csak gőgösen legyint, hanem megérzi benne egy ország fájdalmát. Hogy beismeri 2004. december 5-én, a népszavazáson, az akkori baloldal olyan szűklátókörű volt és annyit ártott nekünk! Annyi fájdalmat, haragot és elkeseredettséget szült… és mindezt olcsó, hatalmi számításból. Felismeri és elismeri, hogy 2006-ban az őszi rendőri fellépést nem lehet és nem is szabad suvickolni, mert bizony, aki baloldali és demokrata, erre sohasem lehet büszke! Aki ma az országot meg akarja menteni, nem lehet Kádár János örököse.

Az lesz – kedves Barátaim – hiteles újbaloldali, akinek a szolidaritás nem csupán egy címke, hanem a mindenek felett álló emberi méltóság erénye!

Az lesz hiteles újbaloldali, aki hisz a modernitásban, de tiszteli a hagyományt és féltve óvja mindazt, ami őrzésre érdemes.

Az lesz hiteles újbaloldali, aki elkötelezett a fejlődés mellett, de látja, hogy a Föld, mindnyájunk otthona, nem bővelkedik végtelen erőforrásokban. Aki örül, ha előreszáguldhat, mégsem közömbös, hogy mit hagy hátra a gyermekei és az unokái számára.

Az lesz hiteles újbaloldali, aki képes a hazáját szívből szeretni. Nem úgy, ahogy a Fidesz-Jobbik tengely cukormázas nacionalizmusa, mert nem zászlókba és kokárdákba szerelmes, hanem az itt élő emberek iránt érez mérhetetlen felelősséget.

Az lesz hiteles újbaloldali, aki hisz a szelíd ellenállás erejében, és elutasítja az erőszak minden formáját, legyen az népek közötti vagy családon belüli.

Az lesz hiteles újbaloldali, aki nem kacérkodik a Jobbik „rendpártiságával”, nem nézi el a rasszizmust, csak azért mert az övéi  mondják.

Az lesz hiteles újbaloldali, aki számára egyszerűen elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon gyermekek éhesen feküdjenek le, hogy tízezreknek ne legyen hajlék a fejük fölött, hogy milliók éljenek úgy, hogy még esélyük sincsen arra, hogy egyről a kettőre jussanak.

És végül az lesz hiteles újbaloldali, akinél a mutyinak nincs pártállása, aki tisztességtelenséget látva nem azt nézi először, hogy ez „kinek a kölyke”, hanem hogy hogyan lehet ellentmondást nem tűrő módon felszámolni azt.

’56 hősei a mai napig tanítanak minket. Tanítanak arra, hogy vegyük kezünkbe a sorsunkat. Tanítanak arra, hogy álljunk ki a szabadságunkért. Tanítanak arra, hogy ne tűrjük a zsarnokságot, akármilyen álruhát is öltsön! Tanítanak arra, hogy sohasem szabad feladni, mert csatát veszíthetünk ugyan, de a szabadság, a függetlenség és a szolidaritás végül igenis győzni fog.

Kedves Barátaim! Sokat lehet tanulni ’56 fiatal hőseitől, és ma csak annyit ígérünk – ezt viszont tiszta szívvel és őszinte lélekkel - hogy mi újbaloldali zöldek nagyon jó tanulók leszünk!

Éljen a szabadság, éljen a haza!